*-

Az élet túl rövid ahhoz, hogy egyszer csak felébredj, és megbánd. Szeresd azokat, akik jók hozzád. Felejtsd el azokat, akik nem. Hidd, hogy minden valamilyen okból történik. Amikor új esély adódik, két kézzel kapj érte. Ha ez gyökeresen megváltoztatja életedet, ne ellenkezz. Soha senki nem mondta, hogy könnyű az élet, csak azt, hogy érdemes élni.

Hihetetlenül sajnáltam ma. Hihetetlenül pofán rúgtam azt a szemétládát, aki miatt nagyon sajnáltam azt a valakit, és már esküszöm a bőgés határán voltam. Rohadtul nem értem, hogy mire volt jó ez az egész. Miért kell valami olyasmit erőltetni, ami ellen nem lehet mit tenni. Miért?! Úristen, hogy lehet valaki ilyen érzéketlen? És mi van, ha még mindig ott vannak a tornateremben, és Miki még mindig ott áll a bordásfalon, és mi van ha még mindig nem meri megfogni azt a zöld dolgot, amiről húzódzkodnia kell? Mi van ha az a paraszt még mindig ott van vele, és nem hagyja békén? Amúgy biztos nem. De mi van ha igen? Ajjj, olyan nagyon sajnálom szegényt... és a legrosszabb, hogy nem tehetek semmit.

És amikor már végleg azt hittem, hogy ez az utolsó tesi óra végleg betett, és már tököm ki volt mindennel, és úgy mentem el edzésre, hogy most már tuti nem fog semmi sikerülni, és hogy megint elrontom a forgást. És tudod, még sem így lett. Sikerült minden forgás, sikerült megtanulnom a formációt, a lányokkal is szakadtunk az 'ancsi villant' nevű történeten, és hirtelen sokkal jobb kedvem lett, mint volt. És ennek nagyon örültem (: *afelhőkfölöttmindigkékazég!