Gondolkodok, próbálom megérteni, hogy mi vezetett idáig. Ellöktelek. Magamtól. Ebben csak és kizárólag én vagyok a hibás. Próbálom megérteni ezt a helyzetet. Téged. És a legvégén már csak arra jutok, hogy csak azért is együtt járnék veled, csak azért, hogy mástól megvédjelek. Hogy rajtam kívül más már még jobban ne törhesse össze, azt a már így is darabokban álló szívedet. Hidd el nekem, hogy nem ez a megoldás. Nem szabad belemenni az úgynevezett "kirakatkapcsolatokba", mert azokban nagy részt szerelem nemigen van jelen. Én biztatlak, persze hogy biztatlak azért, mert nem akarom hogy azt hidd, ellened vagyok. Veled vagyok, és én is azt akarom amit te.. hogy boldog legyél.. és nem mellesleg azt, hogy végre sikerüljön neked elfelejteni engem. Mert ha az összes lányban engem fogsz keresni, akkor sajnos nem fogsz megtalálni. Mert belőlem csak egy van. Mint mindenki másból. Én teljes szívemből kívánom neked, hogy megtaláld azt, akit igazán szeretni fogsz, és ha legalább annyira szereted, mint engem, akkor az a lány mindennél jobban boldog lesz.. ebben biztos vagyok.

♥

[...]Az vagyok, aki mindig figyel rád, akivel bármit megoszthatsz, és aki addig nyughatatlan míg nem segít rajtad, és újra mosolyogni nem lát. Az vagyok, aki mélyen, tiszta szívvel, önzetlenül, önmagadért szeret, de aki csak akkor fogja mondani neked, amikor ezt valóban így érzi. Az vagyok akit, soha nem fogsz megérteni igazán, de akit pont emiatt fogsz végtelenül szeretni. Ilyen vagyok, mert én tudom, hogy egy nap sem jön vissza az életből, hogy újraélhesd!

ouch.. i have lost myself again

félelmetesen gyorsan telik az idő. már megint a nyarat várjuk, pedig még csak tavasz sincs. 'pár nappal ezelőtt' még a karácsonyi zenékkel telt üzenőfalakat láttam facebookon. félelmetes. visszaolvastam a régi blogomban. mostanában egyre többet olvasgatom, és találok olyan bejegyzéseket amikre nagyon nem vagyok büszke, és legszívesebben kitörölném őket. de aztán mindig eszembe jut, hogy ezt is én írtam, és ezt is, meg ezt is, és hogy amit egyszer valamiért leírtam, azt nem véletlenül írtam. rájöttem, hogy a múltamból szívesen törölnék sok mindent. hogy ne kelljen rájuk emlékeznem. mert tudod, a rossz és valóban meghatározó emlékek azok amik a legjobban megmaradnak. legalábbis nekem. de az emlékeket nem lehet törölni, minden megtörtént esemény már az életünk része, és ettől vagyunk ma azok akik.

nem merem hordani ezt a kabátot.

és betegállományban vagyok egyébként --

A boldogság nem erkölcstelen, tehát csak jó. Na: ha a boldogság hizlal, akkor én most percről percre kövérebb vagyok. Ez a szó, hogy boldogság, ki van irtva egy normális teenager szótárából... Igenis, miért ne lehetne olyan, hogy én boldog vagyok? Boldog ezen az unalmas világon. Miért ne lehetne nekem boldogságom és épp pont ilyen boldogságom, amilyen van? Amilyennel sohasem voltam túlterhelve.

magyarország ez vagy, nem is csodálom ha a szerencse elhagy..;

nem tudom ki mit gondol, de engem személy szerint ku*vára felháborít, hogy milyen országban élünk.. hogy félnünk kell az emberektől, mert kiszámíthatatlanok. mind. érthetetlen dolgokat művelnek, gyilkolnak, mind ezt esetleg azért mert nem jutnak be egy buliba. nem értem, hogy az ilyenek hogy merik magukat embereknek nevezni. én állítom hogy nem azok. egy ember nem lenne képes ilyenre. ahányszor belegondolok ebbe - most például a noise-os esetbe - kiráz a hideg. egyszerűen felfoghatatlan. a sok közül ez az egyik dolog, amit biztos hogy soha nem fogok megérteni.

KEVÉS AZ EMBER, SOK AZ EMBERSZERŰ LÉNY!

- Szeretsz? - Nem tudom. - Miért nem? - Nem vagyok biztos. - Kételyek? - Azok. - Akkor mit érzel? - Ez bonyolult. Néha hiányzol, nem bírom ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek, mert félek. Megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled akármeddig, akárhová, hogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem, nem jó, ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat. Lehet, hogy nem tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem. Csak elsétálok. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán. Néha ha rád gondolok sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem, ez bonyolult. - Akkor szeretsz? - Azt hiszem..

H E A R T L E S S;

majd mikor huszonöt éves leszek, és egy barátom se volt, akkor fogok majd csak igazán rájönni, hogy mekkora egy érzéketlen szemét vagyok, aki senkit, DE SENKIT nem tud, vagy nem akar közelebb engedni magához mint egy barátot. tudom, én tisztában vagyok ezekkel a dolgokkal, hogy ennyi idősen kell tapasztalatot szerezni, és kipróbálni az ilyesféle kapcsolatokat. sok mindent megtanultam már ezzel kapcsolatban. de valami még is gátol. amit nem tudok megfejteni. nem tudok rájönni hogy mi ez. olyan furcsa érzés. mint amikor tudod hogy mi lenne a helyes, mi lenne a jó, de belül egy hang megakadályoz a jó döntésben. - és csodálom ezért a barátaimat, hogy képesek megérteni, mert én néha, de az is lehet hogy soha, de nem értem magam. túl őszinte vagyok, és az érzéseimnek nem tudtam, nem tudok, és nem is fogok tudni parancsolni. kilátástalan ez az egész. bizonytalan minden. bármikor rosszra fordulhatnak a dolgok, és pont ez az amit szeretnék elkerülni.. bármi áron.

most minden olyan összevissza.

összevissza élet-

Már átláttok rajtam, de nem láttok belém, én egy univerzális gondolkodóval élek, aki folyton boldogabb akar lenni, s nem érti meg, hogy ez nem így működik, nem ilyen egyszerű, s folytatnám még tovább is van, de félbeszakít, s azt mondja hogy ez az élet szerinte, annyira egyszerű, hogy az már fáj, mégis érdekes láthatnám én is, hát persze hogy láthatnád, csak akkor ne legyél már ilyen mélységesen felületes!

ezt a ma estét így szívesen kivágtam volna az életemből.

utálom már, hogy ezekkel a rohadt szemétláda köcsög perverz állatokkal van tele minden. gyűlölőm. de legfőképpen azt, hogy ennyire naiv vagyok, és persze, hogy pont engem kell leszólítani egy kocsiból. fuhhhhhh. akkor és ott abban a pillanatban rohadtul féltem, és félni fogok ezek után is...

NE MÁÁÁÁÁÁR..


ja és kérnék egy személyi testőrt, aki mindig megvéd, ha kell..

:(

no hope; no love; no glory; no happy ending..

én annyira próbáltam megváltozni, és mertem azt hinni, hogy megváltoztak az érzéseim. próbáltam szerelmes lenni. próbáltam mindent megtenni, hogy jobb legyen ez a kapcsolat. hogy ne csak barátság legyen. azt mondják a szerelemnek idő kell, hogy kialakuljon. én vártam. négy évet. de ha négy év után nem érzek semmi többet, a puszta barátságnál?! akkor egyszerűen NEM TUDOK MIT TENNI. sajnálom. nem tudom megerőszakolni az érzéseimet, és azt mondani nekik hogy érezzék a szerelmet. szégyellem magam. elmondhatatlanul. de valamiért ennek így kellett lennie. másodjára próbálkoztunk. másodjára. megpróbáltuk. igen, lehet, hogy idő kellett volna még ehhez, és nem szabadott volna már így az elején feladni. csak az a baj, hogy én ebben nem hiszek. egy-két hét alatt sem változott volna semmi. érzem. és ki érezhetné nálam jobban ezt?! tudod, sajnos senki. leírhatatlanul és megfogalmazhatatlanul szar ez helyzet, szar mind a kettőnknek, szar úgy ahogy van. imádom őt. csak nem úgy, ahogy ő engem.. és tudod pont ez az, ami miatt ez a kapcsolat a közeljövőben biztosan nem fog működni.

"..vicces, hogy mennyi hazug szó lehet egy szerelmes levélben.."

néha olyan érthetetlenek az emberek --

tudod az egyetlen út, ami valahova vezet ez a hosszú vörös, amin éppen gyalogolok.

Olyan kíváncsi lennék arra, milyennek látnak engem, mások. Talán szimpatikusnak, esetleg nem? Vajon szívesen barátkoznának velem, vagy nem? Annyi kérdés van bennem. Annyi kérdőjel. És én úgy szeretném tudni ezekre a választ. Ha látnám magam egy másik ember szeméből, annyi dolgon tudnék változtatni, és annyira megtudnám magamnak mondani, hogy mit csinálok tök rosszul, és mit abszolút jól. Mert meggyőződésem, hogy az emberek többsége magában tartja az efféle gondolatait. Kételyek. Sok van belőlük, és ez aggaszt most a leginkább. De erről már annyiszor írtam, és már olyan régóta próbálom megfejteni ezeket. Egyszerűen nem megy. Feladom!

lejebb is van még egy adag :-)

csencinek :)