ennek a hétnek annyira nehezen indultam neki. mindenféle érzés volt bennem vasárnap. hiány; félelem; szomorúság; reményteliség; boldogság. és most már itt vagyok, csütörtök van, mindjárt vége a hétnek, és ezek azok a hetek, napok, amiken jól esik túl lenni, és a végén olyan jó büszkének lenni.. magunkra. - igen, jelenleg még mindig csak túlélni tudom a hétköznapokat, de küzdök a probléma ellen -. olyan jó, hogy bibit hamarosan látom. már nagyon hiányzik. valamiért úgy érzem, hogy ő az akivel megbeszélek MINDENT, és így a bennem lévő összesösszes dolog nagy része kijön belőlem, kibeszélem magamból, velük együtt a bennem lévő feszültség is, és azután már minden könnyebb. hm hát igen. nehéz ez.. :D de megoldjuk, és túléljük! mint mindent. :]
egy pár nappal ezelőtt elolvastam azt a blogot, amit még Monacobol írtam, minden egyes napunkról, amit ott töltöttünk, van egy bejegyzés. elmondhatatlanul hiányzik minden onnan. a tengerpart, az utcák, a boltok, a finom kenyér és a baguette, a hatalmas hullámok, a hatalmas villák, a bécsi reptér és a starbuckozás, a repülő út, hogy egész Nizzát és Olaszország egy részét is beláttuk felülről, a sztyuárdeszek, akiknek én hülye magyarul köszöntem izgalmamban, a négy órás várakozás, a medúzák, a Casino és az az emlék hogy mennyire kisebbségi komplexusom volt ott a sok milliomos között, a felejthetetlen pillanatok amikor kirándultunk, amikor Andiék kijöttek elénk a reptérre és én nem féltem éjszaka az utcán, mert tudtam hogy itt sokkal biztonságosabb, az hogy együtt volt a család, hogy bármit megtehettünk, de legfőképpen az, hogy nyár volt. a legjobb nyaram. és nyáron mindig minden sokkal szabadabb. mostanában egyre többször van olyan velem, hogy legszívesebben elmenekülnék minden elől, elfutnék a problémák, és a félelmek elől, egyszer csak eltűnnék. eltűnnék ebből a bonyolult, megmagyarázhatatlan, durva világból.. és akkor rájövök, hogy ez lehetetlen..
egy pár nappal ezelőtt elolvastam azt a blogot, amit még Monacobol írtam, minden egyes napunkról, amit ott töltöttünk, van egy bejegyzés. elmondhatatlanul hiányzik minden onnan. a tengerpart, az utcák, a boltok, a finom kenyér és a baguette, a hatalmas hullámok, a hatalmas villák, a bécsi reptér és a starbuckozás, a repülő út, hogy egész Nizzát és Olaszország egy részét is beláttuk felülről, a sztyuárdeszek, akiknek én hülye magyarul köszöntem izgalmamban, a négy órás várakozás, a medúzák, a Casino és az az emlék hogy mennyire kisebbségi komplexusom volt ott a sok milliomos között, a felejthetetlen pillanatok amikor kirándultunk, amikor Andiék kijöttek elénk a reptérre és én nem féltem éjszaka az utcán, mert tudtam hogy itt sokkal biztonságosabb, az hogy együtt volt a család, hogy bármit megtehettünk, de legfőképpen az, hogy nyár volt. a legjobb nyaram. és nyáron mindig minden sokkal szabadabb. mostanában egyre többször van olyan velem, hogy legszívesebben elmenekülnék minden elől, elfutnék a problémák, és a félelmek elől, egyszer csak eltűnnék. eltűnnék ebből a bonyolult, megmagyarázhatatlan, durva világból.. és akkor rájövök, hogy ez lehetetlen..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése