*this is a real;
Tudjátok,én mindig úgy éltem az életem,hogy szándékosan sosem bántottam meg senkit. Ha véletlenül még is sikerült,napokig rossz érzésem volt,hogy elveszítem. Az összes barátomra úgy tekintettem,mint a legféltettebb kincsemre,akit ha elveszítenék,talán nem bírom ki. Sokszor féltem elmondani másoknak,hogy mit gondolok,mert talán rosszul eshet neki. Mindig erősnek mutattam magam,annak ellenére,hogy percekig sírtam utána a történtek miatt. Nem bírtam elviselni ha olyanok veszekednek akiket szeretek, vagy ha kiabálnak velem. Utáltam,ha rámeröltettek dolgokat, és olyat kellett csináljak amit nem szeretek[...] Féltem a horror filmektől, és túlságosan is érzékeny voltam. Örültem más mosolyának,és annak ha megölelnek. És tudod,ez most sincs másként. Hiába gondolom, hogy megváltoztam, az ilyen dolgokban nem tudok. Az érzelmi világom ugyan olyan labilis,és kiszámíthatatlan mint volt. A hatalmas 'élet imádatom' továbbra is tombol bennem. A barátaimat mindennél jobban imádom,és szándékosan soha az életben nem bántanám meg egyiket sem. Nem változok. Nem akarok. Vagy csak nem tudok..
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés